Sellők - A Tenger legnagyobb rejtélye

Gondolj csak bele, már hónapok óta a tengeren vagy, és már szinte azt is kezded elfeledni, hogy milyen is egy nő érintése. Mégis egyszer csak, egy pillanatban a tenger felszínén egy nőt pillantasz meg, de mikor újra oda nézel, már csak egy hal farok köszön vissza, mely a víz alá bukik. Talán hallucináltál, talán csak egy fóka lehetett. Vagy talán nem mást láttál, mint egy igazi Sellőt.

A Tenger rejtett gyöngyszemei:
A Sellők, vagy egyes megnevezésekben, Hableányok a világ tengerének minden pontján elhíresült lényei, hisz számoltak be róluk, Európában, Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában és így tovább. Hisz minden kultúrában megtalálhatóak voltak szinte. És minden esetben a vizekhez kötötték őket. Hisz most is tudjuk, hogy a tenger sok részét még nem is ismerjük. És amit egyszer a tenger megadott, azt hajlandó vissza is venni, vagy megtartani magának.

Általános tévhit:
Sok esetben, sajnos a mai ismert világban, a Sellőket azonosan hozzá kötik a Görög Szirénekhez, mely abból a hibából is jön, hogy Homérosz soha nem tette nyílttá, hogy milyen is az alakjuk a Sziréneknek, így a tengeri asszociálásuk miatt, és mert a Sellők hangja is mámorító, noha nem hipnotikus módon, a két lényt, egy ként kezelik, holott viselkedésben és származásban soha sem egyeztek. A Szirének és a Sellők nem egy fajba tartoznak.

A titkolt vágyak:
A Sellőket sok esetben, asszociálják a férfi (Vagy Nő) Szexualitás vagy csak a vágyak felőli kielégítetlenség megtestesülését, hisz a néhai matrózok, sokszor a tengeri szelekre voltak bízva, így mindig kérdéses volt, hogy mennyi időt is töltenek a tengeren. Ám ez a Sellőknél is igaz a felfogásukban, ugyanis a Sellők minden esetben csak saját fajtájukat ismerik még a férfi formában is. Így mikor meglátnak egy hasonló férfit mint fajtájuk, de mégis más, akkor sokszor a kíváncsiság is hajtja őket, hogy megnézze ezt az idegen látványt. Ám félénkek is, így legtöbbször saját maguk miatt rejtőzködnek. Bár volt már nem egy történet, ahol a Sellő bele szeretett egy ember férfiba (Lásd: a Grimm fivérek által írt Kis Hableány című alkotást.)

Felfogásuk:
A Sellők tengerben élő értelmes lények, de két éltű faj, mivel képes megélni a tenger alatt és felett is, noha hal mivolta miatt a felszíni száraz napsütés, nem mindig tesz jót nekik. Emiatt látni őket ritkán a partokon. Kisebb csoportokban szoktak élni mint női és férfi megfelelőik, akik nem harciasak a tengerük felszínén hajózó emberekkel. Békés teremtések.

Megjelenésük:
A Sellők és azok férfi megfelelője (Habfiúk. Ez de egy idióta megnevezés) legtöbb esetben ugyan azt az anatómiát követik. Egy emberi törzs melynek derekától lefele, hal farok található. Sokszor úgy ábrázolják őket, hogy a farok rész pikkelyezése körül belül a deréknál kezd el emberi bőr formát felvenni. Viszont a pikkely színe eltérő lehet. A kézfején található emberi öt ujj közt pedig hártya található, amely az úszásban segít nekik. Szinte minden esetben rendelkeznek, emberi hajjal melynek színe eltérő.

Az emberiség al vagy mellék faja?
Nem nagyon hiszek ebben, de vannak (Mégha kevesen is) olyan emberek, akik szerint a Sellők, az emberi evolúció egyik mellék ága lett, mikor is a tenger szint sokat emelkedett melynek eredménye ként, elvált az emberi előd két ága, mikor is az egyik a fákra menekült, míg a másik a tengerben, ahol később az emberi génekben található alkalmazkodó lehetőség véget, végül a hátsó lábak át fejlődtek uszonyokká. (És innen nem is folytatnám tovább)

Végszó:
Elismerem, ha én is már hónapok óta, nem hogy nem láttam volna, nem éreztem volna az érintését, vagy nem hallottam volna, hozzám beszélni egyet. Én magam is képes lennék mindenhova ilyet képzelni. De soha sem tudhatjuk biztosra, hogy képzeltük, vagy amit láttunk az igaz volt. Ez az a rejtély, amit a tenger továbbra is megtart magának.

- V. Blackhand

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el